A Tarcal Bor és Kultúra Egyesület bemutatja:

ÚJRATÖLTVE!

Augusztus 21.

Noha hagyományos májusi eseményünk az ismert okok miatt elmaradt, a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület augusztus 21-én, egy szép hosszú hétvégén “kicsiben” szervezi meg a TARCALI BŰBÁJOS HÉTVÉGÉT, némileg újratöltve.

A történetírás tanúsága szerint Könyves Kálmán király 1100-ban éppen Tarcalon jelentette ki és foglalta törvénybe: „A strigákról (boszorkányok) pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék.”

A régi szép magyar hagyomány szerint május elsejére virradó éjszaka a legények szalagokkal díszített „májusfát” helyeztek a választott leány kapujához, így adván a lány tudtára érzelmeiket.

Közel van az Anyák napja! Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza: 2016-ban éppen erre a hétvégére esett, de az idei évben is nagyon közeli az időpont.

A rendezvény vendég borvidéke: Toszkána, Olaszország!

Az ide látogatóknak most a Tarcali/Tokaji borok mellett lehetőségük lesz Toszkána borait is kóstolni!

Augusztus 21.

Egész nap vendégünk a Gulyásbomba.

10:00
Dűlőtúra és boros piknik
A dűlőtúra és boros piknik ára: 2000 Ft/fő.
Ez a dűlőtúra kizárólag felnőttek számára ajánlott.

Érintett dűlők: Farkas, Fekete hegy, Váti, Lestár, Mandulás
A dűlőtúra boros piknik borai: Basilicus:
• Első szerelem, muskotály 2018,
• Kikelet:Váti Hárslevelű 2018,
• Myrtus: Lestár Hárslevelű 2015,
• Kern: Léna Cuvée,késői szüret, 2015,
• Majoros: Deák Furmint 2016

Cím: 3915 Tarcal, Könyves Kálmán u. 62.
Indulás: Kikelet Ízműhely
10:00
10:00-24:00
Az érett nyár ízei a Terrapolisban
Az érett nyár ízei a Terrapolisban sokféle paradicsommal, bizsergető szecsuáni bimbóval, kerti virág-és levélkóstolóval - háromfogásos ebéd, max. 10 fő.

Előre bejelentkezés szükséges telefonon csütörtökön 20:00-ig: 06 20 3817172 vagy terrapolistarcal@gmail.com.
További részletek ugyanott vagy: terrapolistarcal.blogspot.hu oldalon.

Cím: 3915 Tarcal, Könyves Kálmán u. 86.
Helyszín: Terrapolis
10:00-24:00
10:00-24:00
80 nap alatt a Föld körül
Kádárbemutató.
Kern Lakásétterem (spanyol és mexikói fogások borokkal, pezsgőkkel).
Bejelentkezés a +36203997484-as számon, illetve facebook üzenetben.

Cím: 3915 Tarcal, Fő út 104.
Helyszín: Kern Pincészet
10:00-24:00
12:00
Borkóstoló és pincetúra
Exkluzív borkóstolótúrák és pincetúra a borászat történelmi pincéjében!

Részvételi díj: 6000 Ft/fő (gyermekeknek ingyenes)
Regisztráció, időpont megjelölésével: degenfeld@degenfeld.hu e-mail címen vagy a +36 47 380 173 és a +36 20 458 7056 telefonszámokon!

Egy időpontban maximum 20 főt tudunk fogadni.
Helyszín: a borászati épület (fent)

Cím: 3915 Tarcal, Terézia kert 9.
Helyszín: Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló
12:00
12:00-21:00
Gastro: Kisfalucska Udvarház és Bisztró
Cím: 3915 Tarcal, Könyves Kálmán u. 62.
Helyszín: Kikelet Ízműhely
12:00-21:00
14:00
Íz, illat, zene
Szaxofonon saját szerzeményeit és közismert dallamokat Sándor Ferenc előadásában hallhatjuk.

Cím: 3915 Tarcal, Könyves Kálmán u. 62.
Helyszín: Kikelet Ízműhely
14:00
14:00
Mesterkurzus különleges tokaji borokkal
Mestervölgy Furmint 2018, Sárgamuskotály, Első Szerelem 2018, Száraz Szamorodni 2012, Kövérszőlő, Édes semmittevés 2018, Fordítás 2017, Purcsin 2018
Kedvezményes ár: 3900Ft/fő

Nyitott pince egész nap, borkóstolók: 14.00, 16.00, és 18.00 tól.

Cím: 3915 Tarcal, Könyves Kálmán út 15.
Helyszín: Basilicus Szőlőbirtok
14:00
14:00
Borkóstoló és pincetúra
Exkluzív borkóstolótúrák és pincetúra a borászat történelmi pincéjében!

Részvételi díj: 6000 Ft/fő (gyermekeknek ingyenes)
Regisztráció, időpont megjelölésével: degenfeld@degenfeld.hu e-mail címen vagy a +36 47 380 173 és a +36 20 458 7056 telefonszámokon!

Egy időpontban maximum 20 főt tudunk fogadni.
Helyszín: a borászati épület (fent)

Cím: 3915 Tarcal, Terézia kert 9.
Helyszín: Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló
14:00
15:00
Borkóstoló
Cím: 3915 Tarcal, Rákóczi utca 4.
Helyszín: Tassonyi Kávézó
15:00
12:00-15:00
Birka pörkölt, bor és szóda
Cím: 3915 Tarcal, Bodrogkeresztúri út 39.
Helyszín: Myrtus Pince Tokaj
12:00-15:00
16:00
Borkóstoló és pincetúra
Exkluzív borkóstolótúrák és pincetúra a borászat történelmi pincéjében!

Részvételi díj: 6000 Ft/fő (gyermekeknek ingyenes)
Regisztráció, időpont megjelölésével: degenfeld@degenfeld.hu e-mail címen vagy a +36 47 380 173 és a +36 20 458 7056 telefonszámokon!

Egy időpontban maximum 20 főt tudunk fogadni.
Helyszín: a borászati épület (fent)

Cím: 3915 Tarcal, Terézia kert 9.
Helyszín: Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló
16:00
17:00
Tarcal Bor 2019 ünnepélyes bemutatója
Tarcal Bor 2019 ünnepélyes bemutatója, a többi évjáratos Tarcal Bor kóstolóval együtt.
Ár: 1000 Ft/fő
Tarcal lakcímkártyával rendelkezőknek ingyenes

Cím: 3915 Tarcal, Rákóczi utca 4.
Helyszín: a Hatputtonyos Borfalu, Nagyterem
17:00
18:00
Tarcali pezsgő- és habzóbor kóstoló
Ár: 5000 Ft/fő

Jegyértékesítés: helyszínen az esemény előtt.

Myrtus: Brut Nature 2018, pezsgő
Kikelet: Brut Pezsgő 2015
Degenfeld: Extra Brut pezsgő 2017
Kern:Furmint Brut 2017
Barkland: Habzó bor 2019
Majoros: Habzó Bor 2019
Basilicus: Ne habozz! habzó bor 2019

Kísérő falatkák a Kisfalucska Udvarház és Bisztró jóvoltából:
• érlelt sonka, sárgadinnye,
• sült padlizsán, cékla, gránátalmás kuszkusz,
• füstölt süllő, ajóka, kovászos kenyér,
• kacsamell, színes quinoa, mangó vinaigrette,
• meglepetés falatka


Cím: 3915 Tarcal, Rákóczi utca 4.
Helyszín: a Hatputtonyos Borfalu lovagterme (pincehelység)
18:00
19:00
Krisz Rudi koncert
Cím: 3915 Tarcal, Rákóczi utca 4.
Helyszín: a Hatputtonyos Borfalu udvara
19:00
20:00
Eichinger Tibor gitáros estje
A művész saját kompozícióiból és számára kedves jazz standardekből válogat, szabad improvizációkkal összekötve a darabokat.

Cím: 3915 Tarcal, Könyves Kálmán u. 62.
Helyszín: Kikelet Ízműhely
20:00

Augusztus 22.

10:00-16:00
Élménytraktorozás - Berzi Tanyán
10:00-16:00
19:00
Fekete Dávid koncert
Cím: 3915 Tarcal, Rákóczi utca 4.
Helyszín: a Hatputtonyos Borfalu udvara
19:00

SZERETETTEL VÁR MINDENKIT TARCAL

borászatokkal, szálláshelyekkel és persze a gyönyörű dűlőkkel!
Részletek facebook oldalunkon.

A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!

Szállások Tarcalon

Katica Vendégház

Nagyapám 100 éves vályog parasztházát újítottam fel családom segítségével, hogy méltó szálláshelyet biztosítsak a megpihenni vágyóknak ezen a csendes, de annál elragadóbb hegyaljai faluban. A Katica Vendégház a Tokaji hegy délnyugati oldalán, az Előhegy tövében lévő több százéves kisutcában helyezkedik el, lenyűgöző panorámával, ahol az Alföld és a Zempléni hegyvidék találkozik.

Andrássy Rezidencia Wine & Spa

Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodájaként az Andrássy Rezidencia Wine & Spa***** szálloda kiemelkedően magas minőségi színvonalon kínálja a wellness, spa és gasztronómia legjavát. Tarcalon, gyönyörű, rusztikus környezetben az Andrássy család patinás egykori rezidenciájában várja Önt a kifinomult ízléssel megálmodott, stílusosan kialakított ötcsillagos wellness szálloda 41 szobával, spa & wellness részleggel, illetve Tokaj-Hegyalja egyik legjobb éttermével.

Gróf Degenfeld Kastélyszálló****

A monarchia korát idéző eleganciájú szálloda az egykori történelmi kúria másfélszázados épületében. Az öreg fák között található négycsillagos, légkondicionált Gróf Degenfeld Kastélyszálló húsz kétágyas szobával, és egy lakosztállyal várja a pihenésre vágyó vendégeket.

Nyitott pincékkel, borászatokkal:

Basilicus Borkultúra Központ

A friss, lendületes Basilicus Borkultúra Központ és Szőlőbirtok hét évvel ezelőtt lépett a piacra boraival, s mára jó néhány étteremben, kereskedésben viszontlátni azokat. A pincében hagyományos eljárási módokat alkalmaznak; kosaras prést használnak, az erjesztés közege fahordó, s csak minimális mértékben avatkoznak be a bor fejlődésébe. A Basilicus a jobb évjáratokban tételenként 2-3 ezer palack bort állít elő (édesekből ennél jóval kevesebbet). Kanczler András oroszlánrészt vállalt a Furmint USA projekt beindításában, amelynek köszönhetően a pincészet immár a tengerentúlon is szép sikereket ér el.

Dorogi Testvérek Pincészete

Dorogi István pincészete Tarcal egyik rejtett kincse. Az 1999-ben önerőből alakult első generációs kis családi birtok (amit a tulajdonos a pincészet nevével ellentétben egyedül vezet) az azóta eltelt időben héthektárosra hízott. Dorogi István az abszolút természetesség híve, a borok a termőtáj, a terroir adottságait tükrözik. A szerény, halk szavú borász, aki marketingtevékenységet szinte egyáltalán nem folytat, első sikereit az illatos, krémes szerkezetű természetes desszertboraival érte el, amit segített a fajtaválaszték is, mivel a fő tokaji fajták mellett kövérszőlővel, zétával, kabarral, gohérral, illetve kísérleti mennyiségben ezek furmint és hárslevelű fajtákkal alkotott keresztezéseivel is dolgozik.

Barkland Borászat

A borászatot Dr. Barkóczi István miskolci üzletember alapította. Maga a vágy, hogy egy saját borászata legyen, és az általa készített borokkal kínálja vendégeit, már egyetemista korában megfogalmazódott a tulajdonosban. A szőlőművelést a természettel együtt lélegezve, igyekszünk a hagyományoknak megfelelően végezni. A borkészítésben ötvözik a tradíciót és a technológiai újításokat. A termékpaletta gerincét az elegáns száraz, és a kevés maradékcukrot tartalmazó félszáraz furmint és hárslevelű borok adják, de készül hárslevelű és sárgamuskotály házasításából létrejött félszáraz cuvée, kiegészülve édes Tokaji borkülönlegességekkel. A Cél a nagy minőségű, egyedi borok készítése.

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok

A Gróf Degenfeld család több mint százötven éves hagyomány alapján 1994-ben élesztette újjá hegyaljai szőlőbirtokát. A borok készítése során a természet szeretete, a hagyományok tisztelete és a modern technológia ötvözése vezérel bennünket. Főborászunk kezei alól a borvidék vezető szőlőfajtáit – a furmintot, hárslevelűt és sárgamuskotályt – tiszta stílusban bemutató fajtaborok, valamint tokaji édes borkülönlegességek kerülnek ki.

Kikelet Pince

Berecz Stéphanie és férje, Berecz Zsolt családi pincészete. Stéphanie a Loire völgyében nőtt fel, Bordeaux-ban végzett borászként, majd 1994-ben költözött Tokaj-Hegyaljára, itt ismerkedett meg leendő férjével, Berecz Zsolttal. 2002-ben hozták létre saját birtokukat, a Kikelet Pincét, s emellett Stéphanie folyamatosan dolgozott más tokaji borászatoknál is. Céljuk a kiváló tarcali területek és a bor karakterének megmutatása, a dűlők és a szőlőfajták egyediségének felfedezése és hangsúlyozása. Újdonságuk a tradicionális eljárással készült pezsgő. Boraikat több Michelin- csillagos étterem is felszolgálja.

Kern Pince

A 2012-ben alapított pincészet tulajdonosa Kern Pál, borásza Szavercsenko Jelena. Ültevényeik Balatonszőlősön és a Tokaji Borvidéken, Tarcalon találhatók, ahol a Mandulás- és a Bakonyi dűlőkben két hektár szőlőt művelnek. Tokaj-hegyalján friss, aromás száraz borokat készítenek furmintból, hárslevelűből, illetve 2020-as újdonságként sárgamuskotályból is. Nagyhangsúlyt fektetnek a tradicionális metódussal készült pezsgőikre, továbbá kései szüretelésű borokat és borkülönlegességeket készítenek, klasszikus szőlőfajtákból. Nagy örömükre 2020-ban arany érmet nyert aszújuk a nemzetközi „Monde Selection” versenyen, Brüsszelben. A Kern Pincészet a hazai piac kiszolgálása mellett, dolgozik több külföldi disztribútorral, többek között thaiföldiekkel.

További infok:
https://www.facebook.com/kernpinceszet

Majoros Birtok

Majoros László és családja pincészete. Jelenleg hat hektáron gazdálkodnak hat különböző dűlőben (Deák, Agyag, Előhegy, Vinnai, Kövesd, Nagy-Kövesd), és 0,85 hektár vár betelepítésre. Évente nagyjából 25-30 ezer palack bort készítenek, ami leginkább törzsvásárlóikhoz kerül, illetve borkereskedések, éttermek, szállodaláncok kínálatában jelenik meg belföldön és külföldön. Két pincéjük közül az egyik fahordós erjesztő- és érlelőpince, a másik kizárólag látványpince, vendéglátásra, borkóstoltatásra szolgál. A birtok látogatói dűlőtúrán ismerkedhetnek meg a szőlészettel, majd a Majoros Borteraszon és Borbárban vagy akár a pincében kóstolhatják meg a borokat.

Matyisák-Vízkeleti Pincészet

A pincészetet Matyisák Gábor és felesége, Vízkeleti Anikó alapították 2010-ben. Matyisák Gábor, aki egyben aktív kádármester is, 14 évig a Tokaji Kereskedőház borásza volt. Női ágon igen messzire nyúlnak vissza a család szőlőtermesztéshez és borkészítéshez kapcsolódó gyökerei, már az 1800-as években jegyezték a remek Vízkeleti aszúkat, szamorodnikat. A házaspár jelenleg mintegy másfél hektáron gazdálkodik a tarcali Előhegy- és a tokaji Dessewffy-dűlőkben. Családi pincészetük a borokon keresztül Tokaj hagyományos értékeit szeretné megmutatni, a hosszú hordós és palackos érlelés fontos részét képezi borkészítési filozófiájuknak.

Myrtus Pince

A családi birtokot Keresztes Ákos és felesége 2008-ban vették át a szülőktől, ekkor alapították meg a Myrtus Pincét, s ebben az évben készültek első boraik. Két és fél hektáros szőlőterületük a Vigyorgó- és a Lestár-dűlőkben található, ahol furmint, hárslevelű, muskotály és zéta fajtákkal dolgoznak. Keresztes Ákos 2005-ben került Tokaj-Hegyaljára a bodrogkisfaludi Patrícius Borházhoz. 2009-ben a Degenfeld Szőlőbirtok borászati vezetője lett, ám 2014 óta kizárólag a saját pincészetét vezeti.

Pataky Borporta

Pataky Sándor tizenkét év polgármesterség után vonult nyugállományba, és immár minden energiáját a vendéglátásba, szűkebben a falusi turizmusba, bor-gasztronómiába fekteti. Látogasson el a Pataky Borportára és kóstolja meg Tarcalon, a Tokaj Világörökségi terület központjában, Tokaj-hegyalja széles borválasztékát a furminttól az eszenciáig a Kopasz-hegy déli lábánál meghúzódó szőlőtáblák alatt elhelyezkedő, hagyománytisztelő borospincében.

Tokajicum Borház

Tarcali viszonylatban nagynak számító 20 hektáros szőlőbirtok, korszerű borászati technológiával. A birtokközpont panorámáját a tokaji Kopasz-hegy Tarcalt érintő, déli fekvésű nyúlványa teszi pazarrá. A ma is szőlőtáblákkal övezett terület hajdan az Andrássy grófok birtoka volt. A Tokajicum ültetvényei kivétel nélkül első osztályú, híres történelmi dűlőkben találhatók.

Volt Császári Birtokközpont és Pince - Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet

A történelmi pince néhány régi ága feltételezhetően már Könyves Kálmán idején (1100 körül) létezett. A 17. században Zeleméri Kúriaként jegyezték az épületet, amely örökösödés útján jutott a Rákócziak birtokába, innen ered a Rákóczi pince elnevezés. A 18. század második felében Mária Terézia itt alakította ki a császári birtokközpontot, ahol főként tarcali dűlőkben termett szőlőt dolgoztak fel, a borokat a pincében érlelték. A volt királyi uradalom 1950 óta állami tulajdon, 2011 óta a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kezeli.

Terrapolis - Kert és asztal

Az ökológiai gondolkodás és tett helyszíne egy permakultúrás, vegyszermentes kertben és annak konyhájában. Milyen az, amikor az asztal és a kert, növény, ember, állat, kő összeér és összeérik. Megkóstolhatod a zöld levest maceszgombóccal, a laboda tazsint vagy olyan salátát, amiben húsznál is több növény van. Vagy valami mást, ami éppen terem.

Kapcsolat

+36208094525 Keresztesné Pataky Orsolya – Myrtus Pince
+36703380038 Kanczler András – Basilicus Borkultúra Központ

info@bubajos.hu

Fő támogató:

Kiemelt támogatóink:

Támogatóink:

 

Szabó és Társa Kft.

 

Tarcal Hegyközség